Pszichológia a mérlegen

Angéla álmatlansággal küszködött. Az elmúlt hónapban 8 kilót veszített a súlyából, és legalább ugyanannyi barátot is. A férje még nem hagyta el, de az állandó érzelmi ingadozások, a hirtelen dührohamok és sírógörcsök miatt elválásról gondolkodik. Angéla volt már orvosnál, aki véget nem érő szakvizsgálatokra küldte. Az eredmények azonban semmilyen fizikai, metabolikus, biokémiai vagy neurológiai rendellenességet nem mutattak ki. A probléma nem szervi eredetű. Ahogy mondani szokták, minden lelet negatív volt, csak a beteg maradt pozitív. Lelkipásztora. – félve egy esetleges öngyilkossági kísérlettől – azt javasolta, hogy Angéla keressen “professzionális” lelki segítséget. Hogyan tovább?

A telefonkönyvben oldalak tucatjain keresztül sorakoznak a lelkigondozók, pszichológusok, pszichoterapeuták címei. Ha megkérdezi őket valaki, mind azt mondja, hogy segíteni akar az embereken. Mind azt állítja, hogy objektíven közelítenek a problémához. Hogyan válasszon Angéla? Vajon mindannyian ugyanazt a “tudományágat” gyakorolják? Vajon mind egyetértene problémája diagnózisában? Vajon mind egyetértene annak meghatározásában, mi a “normális”? Vajon mind azonos gyógymódot ajánlana ugyanarra a diagnózisra? Vajon mind egyetértenek az emberi természet alapfogalmaiban?

A válasz elképesztő! A pszichológia nem jut közös nevezőre az emberi természetet illetően – egy kritikus pont kivételével! Mind egyetért abban, hogy az ember független Istentől. Ettől eltekintve annyi pszichológiai iskola és gyógymód van, ahány pszichológus vagy pszichoterapeuta.¹ Mindegyik annak alapján kezelné Angélát, akinek és aminek gondolja őt. Angéla előtt csupán egy “gyógykezelési rulett” lehetősége áll. Az eredmény legalább olyan kétséges, mint a lottón az ötös találat.

Ellentmondásos módon, miközben a világi szakemberek, pszichiátriai kutatók egyre kevesebb bizalmat vetnek a pszichológiába, keresztyén körökben gomba módra szaporodik a pszichológusok száma. Hitük szerint a tökéletes kombináció ez: Biblia és pszichológia. Azt vallják, hogy miként a szántó-vetőnek sem csak a magot, hanem a földet is ismernie kell, a lelkigondozónak is jártasnak kell lennie a pszichológiában.²
Ezen túlmenően az átlag keresztyének is a pszichológusoktól kérnek tanácsot ahhoz, miként viszonyuljanak egymáshoz, hogyan birkózzanak meg az élet kihívásaival, – vagyis: hogyan éljenek. A lelkipásztorok – arra igyekezve, hogy híveiket megtartsák – a pszichológiai életszemléletet hirdetik a bibliai helyett. Az igehirdetésekben a divatos pszichológiai szakzsargon hangzik, átvéve Isten Szavának a helyét. Úgy lopakodik be a pszichológia az Egyház életébe, mint a köd. Fokozatosan homályosítja el az Igét, aztán hirtelen már csak köd van, és nem látunk mást. Sokkal többet ígér, mint amit nyújtani tud, és amit nyújt az nem lelki táplálék.

Amikor lelkipásztorokat említünk, nem gondoljuk, hogy kivétel nélkül mindegyik “psychoheresy”-t hirdet. Ugyanígy amikor a pszichológiáról beszélünk, nem gondolunk a pszichológia minden ágára. A tudományos kutatói pszichológiának, az orvosi pszichiátriának, amely a szervi tünetekkel foglalkozik, van létjogosultsága.
Mi a pszichológiának azon területeit fogadjuk fenntartással, amelyek az ember természetével foglalkoznak. Azzal, hogy miként éljünk, és miként változhatunk meg. Ezeken a területeken olyan viselkedési normákat és értékeket képviselnek, amelyek szöges ellentétben állnak Isten Igéjével. Ezért azt kell mondanunk, hogy a pszichológia és pszichoterápia nem összeegyeztethető a keresztyénséggel.

A “lelki betegség” mítosza

Az emberi élet különféle rendellenességeinek leírására egyre népszerűbb a lelki betegség, lelki rendellenesség kifejezés. Ezeknek azonban semmi közük nincs a betegségekhez. Mihelyst valakinek a viselkedésére a “beteg” jelzőt ragasztjuk, kezelésre, ápolásra van szükség. Ha azonban az illetőt felelősnek tartjuk a viselkedéséért, akkor tanításra, nevelésre, hitre, választási lehetőségre van szükség. Akit “lelki betegnek” nevezünk, azt – végső soron – megfosztjuk emberi méltóságától és attól a természetfölötti kapcsolattól, amelyben problémáira megoldást nyerhetne. A “lelki betegség” kifejezés a viselkedést, az emberi viszonyulás egyes módjait az egészségügyi világ területére helyezi. A kutató pszichiáter E. Fuller Torrey szerint azonban “…a kifejezésnek nincs értelme. Egyszerű nyelvi hiba. A két szó nem illik össze… amint nem létezik nedves gondolat vagy bölcs világűr, ugyanúgy nincs lelki betegség sem.”³ A lélek szó nem az emberi agyat jelenti. Az érzelem, a gondolat több, mint agyi funkció. Az agykutató Barbara Brown szerint a kutatások azt mutatják, hogy a lélek sokkal több, mint az agy.⁴

Isten az embernek lelket adott, hogy megismerhesse Őt; hogy bízzon Benne; engedelmeskedjék Neki, és saját választása alapján szeresse Őt. Ugyanebben a teremtési munkájában Isten az emberre – mint személyes képviselőjére – bízta teremtett világának gondozását és az azon való uralkodást. Mivel a lélek túlhaladja a fizikai valóságot, a tudomány nem képes behatárolni, következésképpen nem is lehet orvosilag szólva “beteg”.

A pszichoterapeuták mégis betegségnek nevezik a lelki-érzelmi-viselkedési problémákat. Thomas Szasz szerint “pszichiátriai imposztor az, aki egyenlőséget tesz az agy és a lélek közé, és aki összekeveri az idegeket az idegességgel.”⁵ Valaki várhat idegesen a busz érkezésére, idegei azonban más feladatokkal vannak elfoglalva.
Noha egy orvosi probléma vagy egy agyi rendellenesség okozhat lelki-érzelmi-viselkedési szimptómákat, attól még a páciens nem nevezhető “lelki betegnek”. Az illető orvosilag, nem pedig lelkileg beteg! Amint a pszichológiai és a biológiai jelző nem ugyanazt jelenti, hasonlóképpen a lelki és az orvosi jelző sem azonos. Az egyik a lélekre, a másik a testre utal.
Ebből kifolyólag a pszichoterapeuta nem betegségek gyógyításával foglalkozik, hanem a gondolkodás, érzés és viselkedés új módjának tanításával. Vagyis nem orvos, hanem tanító. A “lelki betegség” fogalom káros behatással van a társadalomra nézve. Ha valóban elhisszük, hogy akinek lelki-érzelmi-viselkedési problémái vannak az beteg, akkor azt is beismertük, hogy az illető nem felelős a viselkedéséért. Ha pedig ő nem, akkor ki?

A pszichoanalitika és a viselkedés-pszichológia azt tanítja, hogy az ember viselkedését rajta kívül álló erők határozzák meg. A pszichoanalitika szerint az embert belső lelki erők irányítják. A viselkedés-pszichológia szerint a társadalmi, környezeti behatások határozzák meg az emberi viselkedést. Logikusan következik ebből, hogy ha – akár belső akár külső – az ember által nem befolyásolható erők határozzák meg az egyén viselkedését, akkor az illető nem felelős a tetteiért. Ezért kapnak felmentést bűnözők “pillanatnyi elmezavarra” vagy “csökkent ítélőképességre” hivatkozva. A pszichológusok által a társadalomra szabadított gonoszság és veszély mértéke felmérhetetlen. Az árát mindannyian fizetni fogjuk.

Vallás vagy tudomány? – Filozófia

Az évszázadok folyamán filozófusok, teológusok, okkultisták, tudósok keresték a választ arra, hogy mivel magyarázható az emberi viselkedés. Miért viselkedik az ember úgy ahogy; miért változnak meg a viselkedésformák; miért viselkednek egyes emberek másként, mint a többiek. Az adott válaszok formálják az alapjait a modern pszichológiának.
A fentiekből azonban látható, hogy a pszichológia az élet olyan kérdéseivel foglalkozik, amelyekre a Biblia már megadta a választ. Mivel az Ige megmutatja hogyan éljünk, az emberi viselkedéssel foglalkozó minden gondolatot alapjaiban véve vallásos természetűnek kell tekintenünk. Míg az Ige isteni kijelentésre alapoz, a pszichológia tudományos elméletekre. A pszichológiát azonban a tudósok nem tekintik tudománynak. A Nobel-díjas Richard Feynmann szerint “a pszichoanalítika nem tudomány, hanem sokkal inkább sámánság, sőt kuruzslás” .⁶
Maga Jung is így ír: “A vallások a lelki betegségeket gyógyító elméletek… Ezért kényszerítik a páciensek a pszichoterapeutára a pap szerepét. Elvárják, hogy megszabadítsa őket lelki terheiktől. Ez az oka annak, hogy a pszichoterapeutának olyan problémákkal kell foglalkoznia, amelyek szigorúan véve a teológusokra tartoznak.”⁷ Jung a keresztyénséget egy szinten kezelte a más vallásokkal és az okkulttal. Mindent mitológiának tekintett, amely az emberi lélekben a kollektív tudattalan szintjén található meg. Noha nem valóságosak, behatással lehetnek az emberi személyiségre és megoldásként szolgálhatnak az emberi problémákra. Istennek így nem jutott hely az elképzeléseiben.

Sigmund Freud a vallást illúziónak tekintette, és szerinte az nem más, mint “az emberiség megszállottsági neurózisa” .⁸ Mivel Jung is, Freud is elvetette a Biblia Istenét, más megoldást kellett találniuk az élet problémáira. Ezt a magukba fordulásban, saját behatárolt elképzeléseikben találták meg, amelyet alapvetően befolyásolt keresztyén-ellenes előítéletük.
A Biblia Istenébe vetett hit helyébe egy olyan hit lépett, amely tudományos gyógymódnak álcázta magát. Alapjait azonban nem egzakt tudomány képezi, hanem a Bibliával ellentétes filozófiai elméletek. Thomas Szasz, aki orvos-pszichiátriai kutatásokat végez, a következőt állapította meg: “Azok az emberi kapcsolatok, amelyeket ‘pszichoterápiának’ nevezünk, valójában vallásos természetűek. Azáltal, hogy ‘gyógymódnak’ nevezzük őket, saját lelki egészségünket tesszük ki veszélynek.”⁹ Másutt ezt írja: “A pszichoterápia nem csupán egy vallás, amely tudománynak álcázza magát, hanem valójában egy hamis vallás, amely az igaz vallásosság elpusztítását tűzte ki célul.”¹⁰ Ugyancsak Szasz szerint “a ‘pszichoterápia’ elnevezés annak a tevékenységnek a modern, tudományosan hangzó neve, amit régen a ‘lélek gyógyításának’ hívtak.…. a (bűnös) lelkek gyógyítása, amely szerves része volt a keresztyénségnek, a (beteg) gondolatok gyógyításává lett, és orvosi színezetet kapott.”¹¹
A pszichiáterek jelentős része meg van győződve arról, hogy a keleti vallások az emberi lélek sokkal mélyebb és tökéletesebb megismerését kínálják, mint bármi eddig ismert tudomány. Éppen ezért a keleti vallások mint pszichológiai szakágak és nem mint vallás lopakodnak be pl. az amerikai gondolkodásba.¹² Az a “lélekápolás”, amely az Egyház szolgálatának szerves része volt, ebben az évszázadban háttérbe szorult, és helyébe a pszichoterápia lépett. A biblikus lelkigondozás csaknem teljes mértékben eltűnt, és csak az utóbbi évtizedekben kezd némileg teret nyerni, akkor is csak szűk keretek között. Ugyanakkor az indiai guruk és vallásos tanítók az USA-ban élve átformálják és a modern pszichológia nyelvéhez, gondolatmenetéhez igazítják hagyományos hitrendszereiket.¹³

“Sikertudomány” vagy csalás?

Mindegyik pszichológiai iskola fennen hirdeti saját eredményességét. Személyes bizonyságtételekkel támasztják alá sikereiket, amelyek alapján azt kell gondolnunk, hogy egy tudományosan megalapozott sikerszakmával találkoztunk. A kutatási eredmények azonban más képet festenek a pszichoterápia eredményességéről és korlátairól.
Az első széles körben ismert felmérés eredményét 1952-ben tette közzé Hans J. Eysenck. Olyan páciensek csoportjait, akik pszichoterápiában részesültek, összehasonlította olyan egyénekkel, akik semmilyen kezelést nem kaptak. 8000 eset tanulmányozása után a következőket állapította meg: “a neurotikus páciensek mintegy kétharmada az első tünetek jelentkezésétől számított két éven belül meggyógyult vagy állapotuk jelentős mértékben javult, függetlenül attól, hogy részesültek-e pszichiátriai kezelésben vagy sem.”¹⁴ Eysenck megismételte a felmérést 1965-ben, és hasonló következtetésre jutott. 1979-ben kijelentette: “Amit 25 éve mondtam, az ma is érvényes.” 1980-ban az American Pszychologist-hoz írt levelében a legújabb kutatások eredményeit elemezve ezt írja: “(az új eredmények) még jobban megerősítik eredeti véleményemet.”¹⁵

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság megállapítása szerint nem lehet egyértelmű összefüggést megállapítani a pszichiátriai kezelések és a gyógyulások mértéke között.¹⁶ Egy másik szakfolyóirat véleménye szerint a kutatási eredmények nem igazolják egyértelműen a pszichoterápia előnyeit. Hozzáteszik: “A Bangalore-ben, az All-India Institute of Mental Health által végzett kísérletek szerint a Nyugaton képzett pszichiáterek és a helyi guruk nagyjából hasonló gyógyulási arányt értek el. A szembetűnő különbség csupán az volt, hogy a ‘sámán-doktoroknak’ nevezett varázslók hamarabb bocsátották el betegeiket.”¹⁷

Az Ige nem elég?

Az Egyház sem kerülte el a pszichológia mindent átható befolyását. Jámbor módon meghajolt a pszichoterápia áltudományossága előtt, és beépítette azt gondolkodásába. Az igehirdetésekben, sőt a teológiai tanulmányokban is lépten-nyomon pszichológiai elméletekkel találkozunk. Az Egyház átengedte a teret, – és ezzel együtt feláldozta a pszichológia oltárán a lelki sérülteket. Sok egyházi vezető osztja azt a nézetet, miszerint az Egyház nem képes arra, hogy segítsen a depresszióban, aggodalmakban, félelmekben szenvedőknek.
Ezzel – gyakorlatilag – azt mondják, hogy Isten Igéje és a Szentlélek munkája kevésbé megbízható, mint a pszichoterápia áltudományossága. Az áltudományosság okozta zűrzavar miatt vetik alá magukat az egyházi vezetők a pszichoterapeuta fennhatóságának. Ezért tekint sok hívő nagyobb tisztelettel a pszichiáterre, mint a lelkipásztorra. Így végső soron a gyülekezeteket nem egy esetben a pszichológusok irányítják a lelkipásztorok helyett.

A legnagyobb veszély abban rejlik, hogy a pszichiátria tévedései sokkal kevésbé nyilvánvalóak, mint a pogány kultuszoké.¹⁸ A pszichológia és a biblikus lelkigondozás közötti konfliktus nem egy igaz tudomány és igaz vallás közötti feszültség. A konfliktus szigorúan vallásos. A kibékíthetetlen ellentét a pszichoterápia fedőnévvel illetett más vallás és az igaz bibliai hit között található. Isten Szava és a Szentlélek munkája megoldást nyújt az élet minden problémájára. Nincs szükség ezen kívül még pszichológiai segítségre. Azok a gyülekezetek, amelyek meghajolnak ez előtt az áltudományos vallás előtt, valójában idegen szellemi hatalmak előtt hajolnak meg.

Az a feltételezés, hogy Biblia és a pszichoterápia jobb segítséget tud nyújtani, mint a Biblia egymagában, hamis. Semmilyen kutatási eredmény nincs ennek igazolására. Soha senki nem bizonyította, hogy a Bibliának szüksége lenne pszichológiai segítségre, hogy megfelelő tanácsot tudjon nyújtani a lelki betegeknek. Ugyanígy soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy a keresztyénséggel megerősített “lélekgyógyászat” (pszichoterápia) eredményesebb lenne, mint az eredeti, változatlan formájú keresztyén “lélekápolás” (biblikus lelkigondozás).
Érthetetlen, hogy miközben a szakemberek legalábbis vegyes érzésekkel tekintenek a kutatások eredményeire, sok egyházi vezető a pszichoterápia ígéreteibe veti a bizalmát. Mivel a pszichoterápia vallásos természetű, fel kell tennünk a kérdést: Vajon miért hisznek keresztyének, egyházi vezetők jobban a hiteles alapok nélküli pszichológiában, mint az Igében és a Szentlélek munkájában? S vajon miféle keresztyének és milyen vezetők az ilyenek?

“Keresztyén” pszichológia

A keresztyén pszichológusok¹⁹ szerint “minden igazság Isten igazsága”. Ezzel a kijelentéssel igyekeznek igazolni létjogosultságukat, de nem határozzák meg egyértelműen, mi az isteni igazság. A pszichológiában – mint minden vallásban – találhatók részigazságok. Még az Évát kísértő Sátán szavaiban is volt igazság – hazugsággal vegyítve. A “minden igazság Isten igazsága” állítás arra utal, hogy hasonlóság található az Ige tanítása és a pszichológiai elméletek között. Mivel nincsen egyértelműen kialakult keresztyén pszichológia, minden “keresztyén pszichológus” maga dönti el, melyik pszichológiai iskola tartalmazza szerinte “Isten igazságát”. Ezzel azonban a szubjektív, előítéleteken alapuló emberi vélemények egy szintre kerülnek az örök Isten ihletett Igéjével. A még egymásnak is gyakran ellentmondó elméletek azonban, amelyeket olyan meg nem váltott emberek mint Freud, Jung, Adler, Frankl vagy Rogers alkottak, nem mérhetők össze az isteni kijelentéssel anélkül, hogy annak tekintélyét ne csökkentenék.

Az Ige egymagában Isten Szava. A magukat keresztyénnek nevező pszichológusok, akik párhuzamot vonnak az emberi elméletek és az Ige között, egyértelműen elárulják, miben is hisznek valójában. A Biblia tartalmazza egyedül a tiszta isteni igazságot. Minden más gondolatot eltorzít az emberi felfogóképesség behatároltsága. Bármit is fedez fel az ember Isten teremtett világában, az ismeret csak részleges és behatárolt. Ezért az emberi elméletek semmi módon nem lehetnek egyenlő szinten Isten Igazságával. Vannak, akik azt mondják, hogy a pszichológiát diagnosztizálásra használják, az Igét pedig terápiának. A pszichológia azonban nem lehet alapja az Ige értelmezésének és alkalmazásának. Aki a pszichológia szemüvegén át nézi a Bibliát, annak értelme Freud, Jung, Adler, Frankl, Maslow vagy Rogers elméleteihez idomul, nem Isten akaratához. Ezt azonban a legtöbb “keresztyén pszichológus” – és hatásukra egyre több lelkipásztor – figyelmen kívül hagyja.

Az Én evangéliuma

Korunk egyik népszerű témája az önmegvalósítás. Ahogy a társadalom elmozdult az önmegtagadástól az önelégültség felé, új kifejezések kerültek a szótárba, amelyek egy más életfelfogást tükröznek. Ez az új szótár szolgáltatja a keretét annak az új pszichológiai iskolának, amelyet humanista pszichológia néven ismerünk. A központi gondolat az önmegvalósítás, amelynek célja az egyén boldogsága. Az “önmegelégítés” vált – az összes többi önfelfújt és öncélú változatával: az önszeretettel, önelfogadással, önbecsüléssel és önértékeléssel – az ígéret földjévé a modern ember számára.

S mivel az Egyház is a pszichológia befolyása alá került, a hangsúly Istenről az Énre tolódott el. A “keresztyén pszichológusok” egyik kedvelt tanítása szerint a boldog, bővölködő élet egyik legfőbb akadálya a kisebbrendűségi érzés. Nem véletlenül, mivel sokkal kényelmesebb elfogadni a kisebbrendűségi érzés gondolatát, mint Isten Igéjét, és megtérni; bűnbánatot tartani gonosz, istentelen, én-központú gondolatok felett. A kisebbrendűségi érzés pszichológiai kezelést igényel az önbecsülés szintjének emelésére. A bűnös gondolkodás bűnvallást, megbánást, megújulást, Krisztus kereszthalálában való hitet és Isten iránti engedelmességet.
Az Ige egyértelmű, mire van az emberiségnek a legnagyobb szüksége. Jézus Krisztusra, nem pedig önbecsülésre. John Piper találóan állapítja meg: “A mai nagy parancsolat ez: ‘Szeresd önmagadat!’ Ugyanígy a legnagyobb bűn nem az Isten iránti tiszteletlenség és hálátlanság, hanem magunk szeretetének hiánya” .²⁰
Az Ige tanítása szerint a hívőnek Krisztus-központúnak és mások felé fordulónak kell lennie. A nagy parancsolatban (Máté 22:35-40) Jézus aláhúzza, hogy Istent egész lényünkkel, – mindenek felett való szeretettel –; a felebarátunkat pedig úgy, ahogy MÁR magunkat, kell szeretnünk. A magunk szeretésére és az önbecsülésre való felszólítás hiányzik Isten parancsai közül. Éppen ellenkezőleg, az önszeretet a test ördögi vonásai között szerepel. “…Az emberek ugyanis magukat fogják szeretni, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek…” (2 Timóteus 3:1-5).
Ebből is látható, hogy a humanista pszichológia ellentétes Isten Szavával. Az önszeretet ellentéte nem öngyűlölet, hanem az Isten és mások szeretésén alapuló kapcsolatrendszer. Az önbecsülés helyébe nem önlenézésnek kell kerülnie, hanem annak a felismerésnek, hogy egy gyenge testben is Isten nagysága lakozik. Az önelégültség alternatívája nem a céltalan üresség, hanem Isten meghívása olyan életre, amely alárendeli magát az ( akaratának és céljának. A mindent betöltő boldogság nem önmagunkban, hanem a Vele való kapcsolatban valósul meg.

Nem egyszer keresztyén pszichológusok mint felszentelt lelkipásztorok azzal a vággyal indulnak el, hogy keresztyénesítik a pszichológiát. Útjuk azonban mindig a keresztyénség pszichologizálásába torkollik. Teszik mindezt megalapozott tudományos kutatás és bibliai bizonyítékok nélkül. Ez pedig tudományosan megbocsáthatatlan, bibliailag pedig megbízhatatlan. Amikor valaki a pszichológiát keveri az Igével, felhígítja Isten Szavát. Ennek következtében az Egyház is felhígul. Azok a kísérletek, amelyek a keresztyén teológiát Freud és Jung 20. századi felfedezéseivel próbálják összeboronálni²¹ nemcsak sikertelennek bizonyultak, hanem Isten haragját is magukra vonják.

Ki lelkigondozhat?

A lelkigondozásban nagy reményeket fűznek azokhoz a kísérletekhez, amelyek a csoportmunkára (team-work) épülnek. A csoportot az orvos, a klinikai pszichiáter, a pszichológus, a szociális gondozó és a lelkipásztor alkotja. A probléma okától függően irányítják egymáshoz a pácienst, hogy a legmegfelelőbb kezelést kapja.²² Az elgondolásnak van egy alapvető hátulütője. Aláássa a lelkipásztorok lelkigondozását. A pszichológusok kifejlesztettek egy ajánlási rendszert, amely szerint: 1) Akinek nincs pszichológiai képzettsége, az nem alkalmas arra, hogy lelkigondozást végezzen az igazán súlyos lelki betegségben szenvedők között. 2) Az ilyen eseteket a szakmailag képzett pszichiáterekhez kell utalni.

A lelkipásztorok állandó céltáblái a pszichológusok támadásának. A közelmúltban az egyik Los Angeles-i gyülekezetnek bíróság előtt kellett megvédenie lelkigondozói gyakorlatát. A megdöbbentő az egészben az volt, hogy magukat keresztyénnek nevező pszichiáterek tanúskodtak a vád mellett mondván, hogy a Biblia nem elégséges a lelkigondozáshoz.²³ Emiatt a legtöbben feladják azt, amire Isten elhívta őket: az emberek lelki szükségleteinek szolgálatát. Egyre kevesebb azoknak a lelkipásztoroknak a száma, akik a Szentírás alapján igyekeznek lelkigondozni a rájuk bízott nyájat.

Végső soron azok járnak rosszul, akik a pszichoterápiában bíznak inkább, mint az Igében, mert nem szembesülnek saját bűnös természetükkel. Van-e olyan pszichológiai rendszer, amely megigazulást ad Isten előtt, és kibékíti az embert Istennel? Melyik pszichológiai rendszer ad olyan hitet, amely egyenértékű az Isten ígéreteibe vetett hittel? Melyik pszichológiai rendszer teljesíti be ígéreteit úgy, ahogy Isten? Melyik pszichológiai rendszer ad olyan reménységet, amilyenről Pál beszél? Melyik pszichológiai rendszer ad erőt a nehézségek elszenvedéséhez? Melyik pszichológiai rendszer növeli azt az állhatatosságot, amely kipróbált jellemvonásokat fejleszt ki, reménységet ad, és isteni szeretetet eredményez; – olyant, amely szereti az ellenségeit?²⁴

Az évszázadokon átragyog azon szentek életének a fénye, akik rendkívüli nehézségeik közepette Istenhez fordultak segítségért, és Istent hűnek és igaznak találták. Akik az Igéhez fordultak bölcsességért és az életproblémák megoldásáért. Ezek az életek messzemenően túlszárnyalják azokét, akik a pszichológia szirénhangjait követték. Isten figyelmeztette Izráelt, hogy ne emberekben, hanem egyedül Istenben bízzanak: “Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberekben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve…” (Jeremiás 17:5) “…De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az ÚR a bizodalma” (Jeremiás 17:7). Talán nekünk, Isten 20. századi gyermekeinek is érdemes lenne megszívlelnünk ezeket az igeverseket!

Zárszó

Az Egyház nehéz körülmények között él. Ha tagjai nem utasítják el a világi filozófiákat, akkor azok megjelennek gondolkodásukban, életvitelükben. Ha pedig a világgal barátkozunk (vallásaival, filozófiáival, pszichológiai-pszichoterápiai rendszereivel és gyógymódjaival), akkor nagyon komolyan el kell gondolkoznunk Jézus szavain: “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (János 15:18-19). Az Egyház hivatása Jézus bemutatása, nem a világ visszatükrözése. Ezért a Krisztustest minden tettének biblikusnak kell lennie, és nem olvadhat össze világi filozófiákkal, technikákkal. Jézus az “út, az igazság és az élet” (János 14:6), nem pedig Freud, Jung, Adler, Ellis vagy más ember.

Az a gyülekezet, amelyik nem Krisztusra, hanem a világi filozófiákra, pszichológiára épít, menthetetlenül elvilágiasodik. Mutathatja ugyan a szentség egyes jeleit, de megtagadta Isten erejét. Embereket emelt Isten helyébe. Nekünk, mint a Krisztus-test tagjainak megtisztulásért kell imádkoznunk. Őszintén kell keresnünk Isten arcát. Le kell vetnünk azt, ami a régi (mindazt ami a világé, a testé, a gonosztól való), és fel kell öltenünk az újat (mindazt ami krisztusi).
Ha nem engedünk az Igének, az azt jelenti, hogy nem hiszünk Abban, Akitől az Ige származik. Nincs közbülső út. Nem lehet az Igét és a világot összekeverni. Eddig még senkinek nem sikerült; az Ige azt mondja hogy lehetetlen; miért próbálkozunk mégis vele? Inkább igyunk az élő víznek Jézus Krisztusból ömlő folyamaiból, mint a pszichológiai rendszerek repedt ciszternáinak poshadt vizéből!

Forrásmunkák:

1. Corsini, Raymond, J., 1981, Handbook of Innovative Therapies, John Wiley & Sons, New York, XI-XXI. old.
2. Dr. Gyökössy, Endre, 1976, A csoportdinamikai lelkigondozás, Theológiai Szemle, Református Sajtóosztály, Budapest, 11-12. szám, 338. old.
3. Torrey, Edwin, Fuller, 1974, The Death of Psychiatry, Chilton Book Co., Radnor, PA, 36. old.
4. Brown, Barbara, 1980, Supermind, Harper & Row Publishers, New York, 6. old.
5. Szasz, Thomas, 1978, The Myth of Psychotherapy, Anchor/Doubleday, Garden City, 7. old.
6. Feynman, Richard, et al., 1963, The Feynman Lectures on Physics, 1. kötet, Addison-Wesley, Reading, 3-8. old.
7. Jung, Carl, Gustav, 1933, Modern Man in Search of a Soul, Harcourt Brace, New York, 240-241. old.
8. Freud, Sigmund, 1961, The Future of an Illusion, W.W. Norton Co., New York, 43. old.
9. Bobgan, M & D, 1979, The Psychological Way/The Spiritual Way, Bethany House Publishers, Minneapolis, fedőlap
10. Szasz, Thomas, 1978, The Myth of Psychotherapy, Anchor/Doubleday, Garden City, 28. old.
11. u.o. 26. old; XXIV. old.
12. Goleman, Daniel, 1981, An Eastern Toe in the Stream of Consciousness, Psychology Today, January, 84. old.
13. Needleman, Jacob, 1979, “Psychiatry and The Sacred”, in Consciousness: Brain, States of Awareness, and Mysticism, Harper & Row, Publishers, New York, 209-210. old.
14. Eysenck, Hans, J., 1979, “Psychotherapy, Behavior Therapy, and the Outcome Problem” BMA Audio Cassette/T-308, Guilford Publications, New York
15. Bobgan, M & D, 1987, Psychoheresy: The Psychological Seduction of Christianity, EastGate, Santa Barbara, CA, 164-65. old.
16. American Psychiatric Association Commission on Psychotherapies: Psychotherapy Research: Methodological and Efficacy Issues 1982, 228. old.
17. “Ambiguity Pervades Research on Effectiveness of Psychotherapy”, Brain/Mind Bulletin, 1982. október 4.), 2. old.
18. Adams, Jay E., 1979, More Than Redemption, Baker Book House, Grand Rapids, XI-XII. old.
19. Már maga a meghatározás is ellentmondásos. Jelen pillanatban nincs olyan elfogadható pszichológiai elmélet, amely kutatási vagy kezelési módszereiben jellegzetesen keresztyénnek nevezhető. Legjobb esetben tehát a “keresztyén pszichológus” elnevezés úgy érthető, hogy az illető keresztyén, aki mint pszichológus keresi a kenyerét. Hogyan lehet azonban egy keresztyén pszichológus, vagy egy pszichológus keresztyén? Tekintve, hogy a keresztyénség és a pszichológia egymással szöges ellentétben álló világnézeten alapszik, a kettő egymást kizáró fogalom.
20. Piper, John, 1977, Is Self-Love Biblical?, Christianity Today, augusztus 12, 6. old.
21. Roiphe, Anne, 1986, Gun Fight at the I’m OK Coral, Book Review, New York Times január 19, 22. old.
22. Dr. Gyökössy Endre, 1989, Magunkról Magunknak 6. kiadás (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 213-215. old.
23. Bulkley, Ed, 1993, Why Christians Can’t Trust Psychology, Harvest House, Eugene, OR., 131-132. old.
24. 2 Péter 1:4-11