A halacskának egy nap elege lett a tengerből. Úgy érezte, hogy a testét körül fogó víz gátolja a szabad mozgásban. Úgy döntött, hogy kilép a vízből, amely behatárolja mozgásstílusát, korlátozza szabadságát és határt szab annak, hogy hal-képességeit a teljes mértékben kibontakoztassa. Kiúszott tehát a tengerpartra, és addig erőlködött, amíg végül kivetődött a homokra, ahol így kiáltott fel: a – “Végre teljesen szabad vagyok!” –
“Ó az a kis buta!” – gondoljuk automatikusan. Hiszen tudjuk, mi a valóság. A halacska nem szabad lett, hanem HALOTT! A testét körül fogó víz nem korlátozta a szabadságában. Éppen ellenkezőleg, biztosította azt a közeget, amelyben élt, mozgott, létezett, mint hal. Az volt a szükséges és tökéletes környezet hal létének teljes kibontakoztatásához.
A kis történet azonban rólunk szól.
Az ember kényelmetlenül érzi magát Isten mindenhatósága és mindent tudása miatt. Sokféle szabadulási kísérlete közül az egyik az ateizmus, amely egyszerűen letagadja Isten létét. Úgy érzi, hogy Isten léte behatárolja szabad akaratát, és képtelen kibontakoztatni képességeit, hiszen ha Isten mindent tud, a mi akaratunk, cselekedeteink értelmetlenek. Úgyis az lesz, amit Isten akar. A valóságban azonban Isten abszolút mindenhatósága ad biztosítékot arra, hogy döntéseinknek, tetteinknek értelme legyen. Ő adja meg azt a közeget, amelyben lehetséges az Élet. Pál apostol ezt így fogalmazta meg:
“…mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk…” (Cselekedetek 17,28/a)
Mi azonban nem akarunk ebben a közegben élni. Rosszul érezzük magunkat, mert az emberi szív, amelyből döntéseink fakadnak (igei értelemben) javíthatatlanul bűnös.
“Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” (Jeremiás 17,9)
A bűnös emberi szívet Isten megmentő és újjáteremtő kegyelme tudja csak átformálni.
“Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője…” (Jeremiás 17,10/a)
Amire az embernek szüksége van, az nem egy új környezet vagy közeg, hanem új szív. Az új szív pedig Isten kegyelmi ajándéka, nem emberi erőfeszítés eredménye:
“Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívűt, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.” (Ezékiel 36,26-27)
Enélkül a változás nélkül nincs emberi szabadság. Az igazi szabadság nem metafizikai humán jelleg, hanem az a képesség, hogy tudunk Isten szerint gondolkodni.
“A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, ÉS NEM IS TUDJA MAGÁT ALÁVETNI.” (Róma 8,6-7)
Az igazi szabadság Isten kegyelmi ajándéka. Aki ezt a kegyelmi ajándékot nem fogadja el, az ugyanúgy halálra kárhoztatja magát, mint történetünk halacskája.